1995 előtt - A fitness kezdetek előtti élet


Már 3 éve jártam rendszeresen konditerembe, előtte atletizáltam (hosszútávfutó voltam a Fradiban) 2 évig, de mielőtt el kezdtek volna jönni az eredmények, sajnos mindkét vádlimban részleges izomszakadás következett be. Mivel nem voltam „nagy” sportoló, a kivizsgálások után kaptam 10 alkalom fizikoterápiát, majd utamra bocsátottak. Akkoriban (1988-at írunk) nem volt még annyira fejlett az orvostudomány, hogy az izmokról is röntgenképet készítsenek, így sokáig nem is tudtam, mi a baj forrása. Minden esetre alig 5 perces futás után a vádlim beállt, kőkeménnyé duzzadt, és szinte lépni se tudtam. Ez egy 10 km-es távnál elég nagy probléma, és a kezelések után sem javult a helyzet.

Kénytelen voltam abbahagyni a futást. Alig egy év pihenő után egy ismerősöm javaslatára lenéztem egy kung-fu edzésre, és megtetszett. 4 évet űztem ezt a sportot, instruktori szintre küzdve magamat. Tehetségesnek tartottak, bár inkább a klasszikus vonal vonzott, mint a küzdelmi – fighting- része. Edzőtáborok, övvizsgák, kék-lila foltok – volt részem mindenben.

A 3. év vége felé már oktattam a kezdőket, ugyanakkor a saját fejlődésem, edzésem a háttérbe szorult, nem éreztem úgy, hogy „nincs már mit tanulnom”, de idő nem igazán volt a külön edzésekre a mestertől. Azonban ez csak a kisebbik ok volt, hogy pályát módosítottam. Idő közben befejeztem a középiskolai tanulmányaimat, és a második munkahelyem beosztása nem tette lehetővé azt, hogy rendszeresen hétfő-szerda-péntek este 6-tól 8-ig részt vehessek az edzéseken. Egy nap 12 óra munka után egy szabadnapom volt.
Kénytelen voltam olyan sportot keresni, aminél kötetlenebb a sportolás időpontja. A küzdősportos időszak alatt a nyár folyamán volt 2 hónapos szünet, már akkor pótlásképpen lementem, a közeli edzőterembe, így a váltás kézenfekvő volt. A lakhelyemhez közeli Csili konditermébe kerültem, egy barátnőm kíséretében.  Azóta Pintér Feri jól kinőtte magát, mint tudjuk a Fitness 2000 az egyik legismertebb hazai edzőterem. A barátnőm egy hónap után lemorzsolódott, de én ott ragadtam. Ekkor már 1991-et írtunk.  A kezdő edzéstervet Pintér Feri felesége, Olga mutatta meg, az alapján indultam el. Hamarosan a magánéletem is összekötött a konditeremmel, így került bele a mindennapjaimba.

Mintegy 2 évet töltöttem a Csili falai között, majd egy kis ideig a margitszigeti Thermal Hotel konditermében dolgoztam, edzettem. Innen munkahelyváltás miatt kerültem a Határ úti Pro Fitnessbe. Már ott edzettem jó pár hónapja, amikor 1994-ben, a terem vezetője, Szepesi Tivadar felkínált számomra egy állást, az amerikai sportruházatot forgalmazó (Gorilla Wear, No Limits) nagykereskedés vezetését, aminek a raktára ott az edzőteremben volt. Így „munkaidőmben” is lehetőségem volt edzeni. Abban az évben volt először Magyarországon fitness verseny, amely a California Fitness szervezésében rendeztek meg. Béres Alexandra lett az aranyérmes.

 

 

1995 - Készülés az első versenyemre


 

A versenyt figyelemmel kísérő Tivadar megemlítette nekem, hogy jó adottságaim vannak a versenyzéshez, miért nem próbálom meg. Kérdőn húztam fel a szemöldökömet, majd a Magyar Fitness Szövetség (nem az IFBB!) központjában megnéztem a ’94-es verseny videó felvételét, hogy i is ez az egész. Az akkor versenyek 3 fordulósak voltak, egy estélyi ruhás, egy fürdőruhás, és egy szabadon választott gyakorlatból állt a megmérettetés. Az első kettőt nem tartottam vészesnek, a mezőny nem, tűnt túl erősnek, viszont a harmadik forduló még elég kiforratlan volt. Volt RG-sek, tornászok, táncosok, vagy kevés ilyen jellegű múlttal rendelkezők is akadtak az indulók között.

Alexandra, Kordé Emese, vagy Severin Zsuzsi gyakorlata láttán jócskán elhűltem, de próbáljuk meg alapon nekiláttam a felkészülésnek. Akkoriban csak ősszel, egy versenyen volt lehetőség indulni. Szeptember tájékán tartottak egy elődöntőt, a Pataky Művelődési Házban, majd rá egy hétre a döntőt, a Kongresszusi Központban. 4-5 hónapom volt a felkészülésre, ami elég is lett volna, ha van valamilyen tornász múltam… de nem volt. Tivadar húga, aki szintén tornász volt, ő segített az első gyakorlatom összeállításában.

A helyzetet nehezítette, hogy kint élt Németországban, és a versenyig 3 alkalommal találkoztunk. Ez idő alatt szinte csak a gyaki vázlatát tudtam megtanulni, csiszolásánál, pontosításánál csak magamra, és a tükörre hagyatkozhattam. Utólag visszagondolva, igen nagy bátorságra vall tőlem, hogy színpadra mertem állni olyan felkészültséggel. Tovább bonyolította a felkészülésemet, hogy a verseny előtt másfél hónappal egy hétre kórházba kerültem, egy elég komoly ujjsérüléssel. Kicsit viccesen hangzik, de a nyoma máig megmaradt, és a doki utólag bevallotta, hogy nem sok esélyt adott arra, hogy megmarad a bal hüvelykujjam.

Egy hét után kiengedtek a kórházból, gipsz már nem volt a kezemen, csak sínbe volt téve. A súlyzós edzéseket kissé át kellett alakítanom, mert fogni nem tudtam a bal kezemmel. Ezért mindenféle szíjjal próbáltam magamra csatolni a súlyokat. A verseny előtt 3 héttel operálták ki az ujjamban lévő fémdarabot, ennek se nagyon örültem.

Közelgett a verseny időpontja, érdekes módon nem emlékszem, hogy lett volna bennem félsz. A verseny napján se, ezt a barátnőmnek, Katócskának köszönhetem. Ő ugyanis felajánlotta, hogy ott lesz velem végig, hogy ne izguljak. Támogat mindenben, mentálisan, meg amiben tud, segít. Így is volt. A versenyre érkezve egyáltalán nem volt időm a versenydrukkal foglalkozni, mert önfeláldozó barátnőmet kellett nyugtatgatni, folyamatosan hajtogatta, hogy mennyire izgul, légszomja, hasmenése, erős szívdobogása, és hasonló izgalmi tünetei vannak.

A versenyen egyébként abszolút kategória volt, vagyis mindenki egyszerre volt színpadon. Az elődöntőben 42 lány mérkőzött meg egymással, ebből került ki a következő heti 15 döntős. Az elődöntő után nem lehetett tudni, hogy ki hogy áll, miképp értékelik a bírák.  Már akkor tapasztaltam, hogy az öltözőben látottakat nem lehet összehasonlítani a színpadi látvánnyal. Szerencsére Tivadar nagyon sok képet készített az elődöntő alatt, és volt idő a kiértékelésére.  Az összhatás, a harmónia, az arányosság sose jön le élethűen az öltözőben látott részletekből. Nem igazán tudtam magam hova tenni a mezőnybe, de a fotók láttán be kellett látnom, hogy az alak fordulóban nem állok rossz helyen.

Az estélyi ruhás fordulóra erősen húztam a számat, nem igazán értékeltem, hogy egy csilivili ruha, smink, haj 1/3 arányban kerül értékelésre, hisz a fürdőruhás forduló, és a szabadon választott gyaki sokkal több munkát igényel, nem elég hozzá az, hogy hogyan nézek ki. Ráadásul szerintem a sporthoz semmi köze, én pedig kizárólag erről az oldalról közelítettem meg a versenyzést.

Már ekkor közöltem Tivadarral az álláspontomat, mi lehet, sokaknak kiábrándító. Akkor se, és a versenyzésem ideje alatt mindvégig azt hangoztattam, hogy jó dolog a versenyzés, de számomra „csak” annyit ér, mint az eredményességhez szükséges munka. Nem az a célom, hogy bajnok, nyertes, vagy akármilyen titulussal rendelkezzek, hanem az, hogy jó legyek, jobb legyek, önmagamhoz képest. Éppen ezért semmi olyanra nem vagyok hajlandó, ami az esetleges jobb eredményem érdekében történik, de nem sporttevékenység! Hú, de finoman fogalmaztam!

Visszakanyarodva a versenyhez: az elődöntőben bekerültem az első 15-be, így a következő héten mehetem a döntőre. Rajtszám húzásnál (vagy csak kiosztották? Már nem is tudom!) „remek” helyre kerültem, Béres Szandi az egyik oldalamon, Kállai Ildikó a másik felemen. Mindketten indultak előző évben, színpadi rutinnal is rendelkeztek, és egy valóságos hadsereg vette őket körül. Sminkes, fodrász, koreográfus, egyéb edző, mint a profiknál. De nem igazán foglalkoztam vele, hisz nálam nem a helyezés volt a tét, hanem az, hogy teljesítsek, MAGAMNAK! Ráadásul megint ott volt barátnőm, aki még nem tett szert a versenyrutinra, vagyis vele is foglalkoznom kellett.

Sok lány a tartott az estélyis fordulótól, mivel pár mondatban kellett szólni a fitness-szel való kapcsolatunkról. Nekem ez nem volt vészes, mivel nagy pofám van, 3-4 mondatot minden idegesség nélkül elmondok akár mikrofonba is. Így csak a gyakinál izgultam kicsit, de mivel az ide-oda lépkedésen, egy-két cigánykerék, spárga, és talán egy erőelemen kívül nem, volt rizikós elemem, csak azon izgultam, hogy ne felejtsem el a gyakit. Jól sikerült, az alak fordulót megnyertem, és összességében a 6. helyen végeztem.

Pár hónappal később volt egy fitness kiállítás a Kongresszusi Központban, amin részt vettünk. Akkor bementem a nagyterembe, leültem a hátsó sorok egyikébe, és felidézte a versenyt. NA, AKKOR KAPTAM ERŐS SZÍVDOBOGÁST, akkor éreztem át, hogy „úristen, pár hónapja egyedül álltam ott fent a színpadon, ugrabugrálva, és 3500 ember csak engem nézett –remélem nem mindenki figyelt. Akkor, utólag rám jött a frász!

De megfertőzött a felkészülés, a verseny fílingje, így tervbe vettem a következő évi felkészülést!

 

1996 – A második évad


 

Az első év tapasztalataiból tanulva a verseny utáni kis pihenőt követve egy ismerősön keresztül eljutottam Sinkó Andihoz, aki akkoriban még aktív profi aerobikversenyző volt. Hol voltak akkor még a fitness koreográfusok, szabálykönyvek elemekkel… Választottam egy jó kis latin zenét Gloria Estefan-tól, és nekiláttunk a szabadon választott gyaki összeállításához, elemtanuláshoz, ami még inkább aerobikos jellegű volt. Egy kendőt is raktunk a gyakiba (akkor még engedélyezett volt a kellékhasználat), mondván, hogy ha van még valami velem a színpadon, akkor annak a mozgása eltereli a figyelmet az én hiányosságaimról. Jó ¾ éves felkészülés következett, miközben a súlyzós edzések is mentek. Az utolsó 2 hónapban nap két gyakiedzésem volt, súlyzózni nem volt időm, mert a két edzés, a munka, és a munkahelyem közötti ingázás egész napot kitöltött. A kardió edzéseket szerencsésen megoldottam, mert kocsim nem lévén, biciklin közlekedtem, és ez napi szinten 30-40 km tekerést jelentett.

A kocsikérdés egyébként csak az utolsó évben, 2005-ben oldódott meg, addig bringaháton éltem (éves szinten ez 5-6000 km bringázást jelentett, napszaktól, évszaktól, időjárástól függetlenül), ami jó pár mulatságos esetet idézett elő, de erről majd később.

Közelgett a második versenyidőszak. Az ujjam meggyógyult, gondtalannak tűnt a felkészülés. Jól alakult a fazon is, már rutinosabbnak éreztem magam. Egészen két hétig a felkészülés előttig, amikor egy kósza BKV-s utamon egy nagy fékezésnél a busz korlátjához csapódtam, így egy gyönyörűen lila, jól bekeményedett foltot varázsoltam a combomra (még a barnító sem fedte el). De ez volt a kisebb baj. Pár nap múlva beállt a nyakam (rossz ágymatrac, plusz az állandó bringázásnak tudtam be), moccantani sem tudtam a fejem. Semerre sem! Rohanás dokihoz, izomlazító, nyakmerevítő. Nem adtam fel, az elődöntőn ott álltam a színpadon.

A Fitness Szövetségben az előző verseny után megkerestek, felajánlották a segítségüket mindenben. Valamint azt a tanácsot kaptam, hogy ha a gyakis fordulón csiszolok, akkor a következő évben jobb helyen végezhetek, mint a 6. hely. Ám segítségüknek nem éreztem szükségét, így legközelebb csak a nevezésnél hallottak felőlem.

A verseny előtt már megint csak a gyakis fordulótól tartottam, na meg azt kívántam, hogy a nyakam rendesen működjön. Nem is történt semmi gikszer, leszámítva azt az apróságot, hogy az elődöntőn a fürdőruhám műanyag csattja pont a színpadon lépett sztrájkba, és az egyik alapállásnál eltört. Csak kicsit kaptam frászt, amikor a felsőm önálló életre kelt! Szerencsére nem hullott alá, megtartotta a kihúzott hátam. Elegánsan elrejtettem a feleslegessé vált madzagot, és innentől kezdve csal arra kellett figyeljek, hogy ne engedjem le a hátamat, mert akkor monokinis verziót adok elő. Ez még a verseny elején történt, nem unatkoztam, míg lemehettünk a színpadról. Jó sokszor hívtak ki összevetésre, mert megint az alak fordulóban jó helyen álltam. A gyaki jól sikerült, döntőbe kerültem. Következő héten jött a döntő. Változtattak a versenyszabályokon, először az estélyi ruhás fordulót kellett bemutatni, utána fürdőruha, majd gyaki. A döntő szombaton volt, vasárnap pedig az EB, amire az első 6 lány kvalifikálta magát.

A döntő is jól sikerült, ám 11. helyen végeztem, mert az estélyis fordulóban majdnem a legutolsó helyre pontoztak. Így másnap az EB-t a nézők soraiból nézhettem, de érdekes módon nem volt bennem keserűség. Nem éreztem azt, hogy vagyok annyira jó, hogy ott lenne a helyem. Pedig volt egy két érdekes testfelépítés, és a gyakik között is akadt kidolgozatlan.

Hogyan tovább? Akkor még nem tudtam.

1997 – Indul az IFBB-s versenyzés


 

Eljött az újév.  A Magyar Testépítő és Erőemelő Szövetség jelentős átalakuláson ment keresztül, követve a külföldi irányvonalat különvált az erőemelőktől, és létrehozta a fitness szakágat. Így lett MTFSZ. Az első versenyt ’97 tavaszán tartották, a lőrinci Sportcsarnokban, ahol eddig csak testépítő versenyeket rendeztek. Mivel az IFBB kiírta az első fitness EB-t, itthon is sor került a Magyar Bajnokságra. Ennél a szövetségnél eltörölték az estélyis fordulót, csak a fürdőruhás és a szabadon választott gyaki maradt. Illetve az első 6 helyezett a két forduló után újból színpadra ment, és fürdőruhában mérték össze őket.

Vagyis a testforduló 50%-ban az első 6 helyezettnél pedig 2/3 arányban került értékelésre. Ezen kívül magasság szerint is megosztották a versenyzőket, 160 cm alatti, és feletti kategóriára. Ehhez nagyobb kedvem volt, így egy tánckoreográfus segítségével kezdtem neki a felkészülésemet. Zenének megmaradtam Gloria Estefan és a latinos stílus mellett.  A súlyzós edzések szisztémája megmaradt, bevált az addig alkalmazott módszer, nagyjából ismertem már a testem reakcióit, hisz már 6 éve koptattam a konditerem gépeit. A Magyar Bajnokságon nem volt túl nagy a versenyzők száma, hisz még mindenki a másik, nagy reklámkampánynak örvendő szövetség versenyének lázában égett.

Ebben a felkészülésben is volt valami sérülés féle, ami kicsit visszább vette a lendületemet, sajnos ezt már nem tudom visszaidézni, mert a legrégebbi magyar nyelvemlék, a Halotti Beszéd és Könyörgés csak ezután, 1192-1195-ös években keletkezett…

A versenyt már rutinosan vettem, a gyakim nem volt túl nehéz, inkább a táncos részek domináltak, de azért a para velem volt. A Magyar Bajnokságot megnyertem, így szabad utat kaptam Franciaországba, az EB-re.

Kis csapattal utaztunk ki, a magas kategóriában Dömötör Edit, és Gyurácz Eszter képviselte hazánkat, kicsinek meg ott volt én. A verseny szépen lezajlott, még nemzetközi szinten se igazán tudták, hogy miként is bonyolítsanak le egy ilyen kategóriát, mi kicsit több mint 1 órát voltunk a színpadon. A kategóriámban huszonvalahány indult, a magasban is ennyien, sóval több, mint 50 lány versenyzett az első EB-n.  Érdekes módon, kint az EB-n egyáltalán nem volt nagyobb drukk bennem, sőt, higgadtabb voltam, mint hazai pályán (ez a későbbiekben is megmaradt). A gyakinál kicsit gond volt a zenével (hiába, akkor még nem volt cd), kétszer indították el a gyakizenémet, de jól sikerült minden.

Az eredményhirdetésnél se éreztem át az esemény nagyságát, végig meg voltam győződve, hogy a svájci lány fog nyerni, akinek neves profi testépítő barátját mindenki ismerte az IFBB-nél. égis az én nevem hangzott el legutoljára, és átvehettem az EB medált (kupát sajnos nem kaptam).

Másik emlékezetessége ennek a versenynek, hogy itt ismerkedtem meg és kötöttem barátságot Major Timivel, az azóta Amerikába költözött szlovákiai magyar fitness-sztárral. Ő nyerte a magas kategóriát. Érdekes módon más versenyzőtárssal nem is ismerkedtem össze. Húúú, ez most kicsit nagyképűen hangzott, pedig csak a véletlen hozta így!

Hazatérve az EB arannyal felhívtunk pár újságot, próbálkoztunk pár médiavonallal, de az akkori megnyilvánulás így foglalható össze: Köszönjük, nem érdekel a hír! Kárpótlásul csak abban az évben az Eurosport 4 alkalommal is leadta a versenyt, elejétől a végéig! Hát, őket érdekelte…

A versenyt követően lehetőség nyílt a profi kártyát megkérni, amit meg is tettem, így a profik színpadára készültem…

 

MB09 MB06 IFBB Fitness MB 1997 IFBB Fitness EB 1997.2 IFBB Fitness EB 1997.1

1997-98 - Profi versenyzőként


 

Az őszi szezont már a profik színpadán folytattam. A felkészülésembe már tavasszal beiktattam a Fradi torna szakosztályának egyik edzőjét, Láng Gézát, így az akrobatikus elemek tanulása a kezdetét vette. Nehezen haladtam, mert semmi ilyen jellegű sportmúltam nem volt, és közeledve a 30-as szülinapomhoz már nem a fiatalokat jellemző csontozattal rendelkeztem. De ez nem vette kedvem, volt mit tanulnom! A meglévő, tavaszi EB-s gyakimat kicsit felturbóztuk, súlyzós edzés, diéta, és irány Koppenhága, az első Profi verseny. Nem voltam egyedüli magyar, Béres Alexandra is akkor már a profi IFBB színeiben indult.

A profi versenyek 4 fordulósak voltak, a bikinis forduló, és a szabadon választott gyakorlat mellett volt egy egyrészes fürdőruhás megmérettetés, valamint a negyedik fordulóban kardió feladat. Egy evezőgépen kellett 1 percig evezni, az evezőgép nem a hagyományos konditermi gép volt, hanem olyan, amelyiknek az ülő része is mozog. Azt gondoltam, jó az állóképességem, de mindegyik lány, kivétel nélkül hullán szállt le róla egy perc után. A feladatot a színpadon kellett végrehajtani, azt hiszem, senki nem gondolt közben arra, hogy hogyan néz k, milyen arcot vág, küzdött az életéért. Az első fél perc viszonylag gyorsan, és lendületesen telt, de az anaerob küszöböt átlépve vánszorogni kezdett az idő, az energia eltűnt, a mozgás szétesett, pedig csak fél percről beszélünk! Brutál!

Ráadásul a gyaki is 2 percesnek kellett lennie, az is kivett rendesen az emberből. A felkészülés nehézségeihez illően zenének Bonnie Tyler Egy hősre várok című nótájára roptam, ahol jelen esetben a Hős a sportorvos volt, aki a szakadásomat kezelte.

A profi versenyeknél is sikerült jó helyre kerülnöm a színpadon, folyamatosan Sharonl Muldrow és Lena Johannesen között álltam, akik már temérdek újságban szerepeltek, és a sportág sztárjai voltak Amerikában.

Így is az első versenyemen a 7. helyen végeztem, épp csak lecsúsztam a top 6.ról.

Nagy lendületet adott a további felkészülésemhez, hisz következő év tavaszára két versenyt terveztem. Újabb sportsérülés tette próbára az akaraterőmet, ’98 január közepén részleges izomszakadást sikerült csinálnom a bal combközelítőmben. A súlyzós edzés ment, de az akrobatika nem, olyan volt a lábam lazasága, mint a beton, ha csak meglendítettem, már rogytam össze a fájdalomtól. Doki, ultrahang, masszázs, mert az első verseny erősen közelgett.

Március 14. Párizs, március 21. Prága volt a versenyturné két állomása. Egyedül készülve a versenyig, izomlazítók, fogösszeszorítás, vérverejtékes edzések. Az első versenyen a 8. helyen, a másodikon 9. helyen végeztem. Nem rossz eredmény, de akkor még nem volt hazai profi liga, se szponzorok, se hazai profi verseny, a kiutazást is a versenyzőknek kellett állni. Ölte a pénzt rendesen, ráadásul csak az első 3 helyezett kapott pénzdíjat, és kvalifikálta magát a Miss Fitness Olimpiára. Nehezítette a dolgomat, hogy angolul csak kicsit makogtam, és nem vagyok az a „kivelkellittbarátkozni” fajta sem, pedig a profi szekcióban is mindenki ismer mindenkit, ezeréves barátként mosolyognak egymásra, mindenki mindet tud (?) a másikról. Na, én voltam a Titoklány. Rájöttem, hogy így, itthonról nem lehet előrébb jutni, és a finanszírozása a felkészülésnek is igen költséges. Amatőr versenyeken nem indulhattam, így megint csak elbizonytalanodtam a folytatást illetően. Az őszi szezonra már nem készültem fel, de az edzések persze megmaradtak.

IFBB PRO Koppenhága 1997.3 IFBB PRO Párizs 1998.2  IFBB PRO Párizs 1998.7 IFBB PRO Prága1998.1 IFBB PRO Prága1998.2 IFBB PRO Párizs 1998.6

1999 - Újra amatőrként


 

Még 98 őszén egy magyar versenyen Pintér Ferivel beszélgettem, és megkérdezte. Mi a fenének kínlódok a profiknál, miért nem jövök vissza az amatőrökhöz? Sok amatőr verseny van már itthon, minek járok külföldre drága pénzért. Elgondolkodtam. Miért is? Majd döntöttem, nem hosszabbítottam meg az profi státuszt, és 99 elején újból hazai amatőr versenyre készültem, a tavaszi esseni EB, illetve az arra való kijutás volt a cél. Az akrobatika edzések akkor már nagyon beindultak, rundell, kézenátfordulás, hátraszaltó, ugrásos elemek, erőelemek, bővült a repertoár, nehezedett a gyaki. Zenének az egyik nagy kedvencem, a Staying Alive táncos film egyik dalát választottam (csak érdekesség képpen jegyzem meg, hogy az eladója Frank Stallone, igen, ANNAK a Stallonénak a testvére).

Az akkori párkapcsolatom se könnyítette meg a felkészülést, ráadásul egy EB arany már a tarsolyban lapult, bizonyítani kellett. A test-, izomkidolgozottság nem volt lehetetlen feladat (8 év aktív súlyzózás, 5 év versenyzés!), és a kezdő súlyom az első versenyen 54 kg volt, ami a 160 cm magasságomhoz elégnek tűnt. Évről évre kicsit több izmot tettem fel, de nem sokat, nem akartam hegyomlás lenni, viszont a szárazság, és a lepucolás egyre keményedett, a mezőny egyre szárazabb lett, kellett tartani a tempót. Szerencsémre nem kellett drasztikus eszközökhöz folyamodnom (ááá, ezt senki nem hiszi el, de tény!), inkább betartottam a kőkemény diétát, a kardióedzéseket, a tápkiegek használható csoportját.

A vízhajtást petrezselyem kapszulával oldottam meg, amit Németországban a bevásárlóközpontokban lehetett kapni kb 1000 forintnak megfelelő márkáért. Sose értettem, hogy jó páran hogyan merik bevállalni a komolyabb szereket, egyrészt azért, mert 99-től automatikusan vitték az első 3 helyezettet pisilni a verseny után azonnal (Németországban az eredményhirdetésnél még a kezünket se engedték el, mint az ovisok, kézen fogva ballagtunk le a színpadról a különbuszhoz a doppingvizsgálatra). Ettől függetlenül volt egy-két érdekes eset a színfala mögött begörcsölt lányokkal. Én biztos nem mertem volna felmenni, ugrálni másfél percet bevízhajtózva…

Ja, a verseny… lezajlott, nekem kissé zizi mentális állapotban, amit csak fokozott, hogy a verseny ünnepélyes megnyitóján nem vett részt a magyar csapat. Ugyanis a versenyzőkkel nem közölték a delegációs megbeszélésen minket képviselők, hogy mikor is kezdődik a megnyitó (hiába no, csak angolul, németül, és spanyolul mondták el, magyarul nem). Mivel a verseny a FIBO keretein belül zajlott, mi szétszéledtünk, mint a szabadon bocsátott birkanyáj, csak a verseny kezdetére caplattunk vissza, ahol már a szervezők, és az IFBB vezetői habzó szájjal vártak minket. Meglepő, ha csak a magyar csapat fellépő ruháját nem engedték színpadra? Rohanás a kiállításon körbe, kunyerálás egy fekete egyszínű sortért, amiben felengedtek a színpadra. Hogy nem passzol a felsőhöz, és a drága pénzen megvarratott, felflitterezett alsó a táskában lapult, az senkit nem érdekelt.  Jó kezdet! Ezek után indulj nulláról! Hatalmas színpad, rengeteg ember, sok induló, lezajlott a verseny.  Külön attrakcióként a öltöző szolgált, ami funérlemez falakból állt, 1 db bejárati ajtóval, amin állandó volt a közlekedés. Nem is fáradtak a becsukásával, így az öltözés, barnítózás egyetlen pillanatáról se maradt le senki, csak oda kellett állni az ajtóhoz. Nem volt időnk foglalkozni vele.

Nem sikerült a sikeres versenyzés ellenére sem dupláznom, egy szlovák lány lett a győztes (ma már senki nem csodálkozik ezen). Igaz, nem is a duplázás céljával mentem ki, hanem az új kihívás vitt előre. A gyakim már tele volt akrobatikus elemmel (önmagamhoz mérten léc feletti szint- nem gondoltam volna magamról, hogy valaha én ilyeneket fogok csinálni, és színpadon), és a motiváció az volt, hogy minden jól sikerüljön. Sikerült, boldog voltam az ezüstérem ellenére is!

Irány az őszi VB!

Ausztria Kupa 1999 IFB Fitness EB 1999 MB01 MB03

1999 – Az első sikertelen felkészülésem


 

Az EB eseményeit figyelmen kívül hagyva folytattam a felkészülést az őszi szezonra.

Nagy motivációt adott, hogy a VB-t Ausztráliában, Sydneyben kívánták megrendezni. Elindult a felkészülés, a gyaki, a diéta. A privát életbeli feszültség sem enyhült, de legalább fokozódott. Talán ennek következtében nyár elejére sikerült egy újabb részleges izomszakadást összehoznom, ugyanott, ahol előzőleg. Már rutinos szakító lévén irány a doki, majd egy speciális injekció, amit a szakadásba kell beadni, amitől pár hét alatt összeforr.

Nem hangzott túl jól, de nem volt veszteni valóm. Diéta tovább, edzések – már amit tudtam csinálni. Egy hónappal a Magyar Bajnokság előtt a bal könyököm fájni kezdett, amivel eleinte ne foglalkoztam, de amikor egyre jobban feldagadt, és már hajlítani sem tudtam, kezdtem kétségbe esni. Újabb rohanás dokihoz, de még lövésem se volt, mi lehet az oka a duzzanatnak. A doki szakszeren megállapította, hogy steril gyulladás, gócvizsgálatok sora, de nem derített ki semmit. Mivel a könyököm olyan volt, mintha egy sárgadinnyét tuszkoltak volna be a bőröm alá, a dokik se tudtak segíteni, be kellett látnom, hogy ezt bizony fel kell adjam, életemben először. Úgy rémlik nem sírtam, amikor eldöntöttem, lefoglalt a mozgásképtelenség, és a fájdalom, de nem vagyok biztos a könnytelenségben.

A magyar bajnokságon nézőként mentem már ki, és csak kicsit frusztrált, hogy mindenkinek el kellett mondanom bőgés nélkül, hogy mi történt. A duzzanat egyébként minden egyéb kezelés nélkül, megmagyarázhatatlanul 4-5 hét után helyre jött. Mármint a magyar verseny után 4-5 hétre, a VB-re az MB utáni héten utaztak a magyarok. Na és? Láthatok koalamacit élőben, a Városligetben is!

Persze a Magyar Bajnokságokon, EB-n, Vb-n kívül is akadt pár nemzetközi és hazai verseny egyaránt, például 99-ben szinte minden hétvégén verseny volt, egészen augusztus közepéig, amikor az utolsó verseny már a következő versenyfelkészülés megkezdése után volt, de már így is maratoni az iromány, pedig csak a nagy fordulókat említem meg…

Hmmm, így belegondolva most már 10 év távlatából egyértelmű, hogy az ok nélküli könyökduzzanat talán a túlerőltetés jele volt, jelzett a szervezetem, hogy pihenni kellene.

A csuklóm addigra számtalan Diprophost kezelésen ment át, szerencsére eredményesen, 2-3 különböző helyen alkalmazott kúraszerű kezelés után máig nincs vele bajom. Ahogy a szakadás is csak két alkalommal keserítette meg az életem, viszonylag két egymáshoz közeli időpontban. Ja, a csuklóproblémám is kb 1 ½  éven belül jött elő, majd múlt el makacsul.

2000 - Az első dupla évad


 

Az előző év őszi kényszerpihenő után újult lendülettel kezdtem bele a tavaszi felkészülésbe. Nehezítette a körülményeimet, hogy a Pro Fitness vezetője önhibáján kívül nem volt a felkészülésem ideje alatt mellettem. Előtte sem sok beleszólást engedtem az edzésekbe, de a tápkieghasználat, a kaja terén sokat segített, és a fazon megítélésében az ő véleményére hagyatkoztam. Mindenféle visszajelzés nélkül, egyedül készültem. Jött az izom, ment a zsír, bekeményítettem a gyakizenében is, Prodygy zenét választottam. Az idegsejtet egy védő zsírburok veszi körül, ami a diéta alatt elvékonyodik, ennek köszönhetően (is) de koncentráltabb a versenyző, mozgáskoordinációs zavarok, figyelmetlenség stb veszi kezdetét. Nálam is. Az egyik akrobatika edzésen, alig egy hónappal a magyar kvali előtt az egyik hátraszaltónál kissé szétesett az agyam, és enyhén szólva is hátast dobtam.

Jó nagy lendülettel, merthogy szaltónak indult. A landolásnál nyakszirtre érkeztem, s az egész tornacsarnok odarohant, élek-e. Magamnál voltam, de a hátraszaltó onnantól kezdve mumus lett, mlg segítséggel se mertem megugrani. Rettegtem az egész gyakitól, a versenytől, mindentől. Kemény próbatétel volt akkor az utolsó időszak, naponta megvívtam magammal a csatát, hogy ne adjam fel. A diétában éltem ki magam, meg a többi edzésben, kőkeményen nyomtam. Meg is lett az eredménye, szépen lement rólam a felesleg. Meg a víz is, aminek következtében a magyar kvali hetének kedd reggelén begörcsöltem otthon, de gyakorlatilag minden mozdulatnál, az épp aktuális izom. Felkelni ne tudtam az ágyból. Egy hozzáértő segítségét kértem, mikor egy óra múlva elkúsztam a telefonig, nyomtam magamba a vizet, meg a kálciumot.

Felfüggesztettem minden edzést, mert kész voltak az izmaim. Ezek után eszembe sem volt a versenyre vizet hajtani, szénhidrátot tölteni, azon fohászkodtam, ne görcsöljön be egy izmom se. Péntekre már egész jól regenerálódtam, de a görcsölés közepedte a bal lábam szabóizmát úgy meghúztam, hogy csak bicegni tudtam. Masszírozás, izomlazító krémek, remény. A Magyar Bajnokság napján felkelve egy cseppnyi fájdalmat nem éreztem, se görcs, se semmi. Csoda történt! A verseny másnapján már azért halványan ott volt a fájdalom, de egy hét alatt az is elillant, mire az EB-re kiértünk. Mert azért jól sikerült a Magyar Bajnokság, kvali az EB-re, Spanyolországba. Csak az a fránya hátraszaltó nem ment, ki kellett iktatni a gyakimból, és egy egyszerű elemmel pótolni. Kár volt érte, nagyon kellett volna bele! A spanyol verseny a tengerparton került megrendezésre, mire kiértünk, addigra helyrejött a testem-lelkem. A versenyen hoztam azt, amit tudtam, és a helyezéstől függetlenül – VI. helyen futottam be- az első igazán boldog verseny volt számomra! Leküzdöttem önmagam korlátait, nem adtam fel, végigcsináltam! A helyezésemet azzal magyarázták, hogy túl száraz voltam, a gyakimban meg legyen egy kicsit több akrobatika. Köszi, erre eddig nem is gondoltam!

De boldogan tértem haza!

Az őszi VB felkészülése valahogy nem a kellő lendülettel ment, maradt a régi gyaki, szaltó nélkül, de valahogy a fazon se úgy alakult, mint addig megszoktam. Lapos voltam, kicsit puha, és nem elég száraz. Nem volt annyira rossz, de elégedetlen voltam, és nem láttam a fejlődés jeleit. A magyar bajnokságon nyertem ugyan – már akkor se volt olyan népes a magyar mezőny, talán 3-an voltunk a kategóriámban. Kicsit kedvem szegve utaztam ki Lengyelországba, és amolyan kötelességtudatos versenyt nyomtam le.  Az se emelte a jókedvemet, hogy itthon egy fordítási hiba miatt minden díszítőelemet, flittert, strasszot leszedettek a ruhánkról, mondván, hogy tilos. Kiérve láttuk, hogy a többi versenyző csili-vili ruhában pompázik, ott derült ki a baki. Úgy éreztem magam közöttük a színpadon, mint aki a strandról esik be a Moulin Rouge színpadára. VII. helyen végeztem, ami a huszon indulóból nem rossz, de borzasztóan elégedetlen voltam magammal.

Levontam a tanulságot: Pihenni kell egy nagyobbat, nem kényszert, tudatosat, kihagyom a tavaszi szezont!

IFBB Fitness MB 2000 MB ősz MB ősz2 Spanyol EB-ről jövet

2001 – Az első tudatos szünet, és a brazil Világbajnokság


 

A tavasz pihenéssel telt, be kell valljam, jól esett. Edzések, akrobatika volt, de a kőkemény diéta elmaradt. Így feltöltődve vágtam neki az őszi szezonnak nyár elején. Cél a Magyar kvali, és ha az sikeres, akkor az őszi VB, Brazília, Rio de Janeiro. Azt hiszem, ez mindenkit ösztönzött volna! Engem is! Újult erővel vágtam a felkészülésbe, a gyakinak. Megmaradtam a kemény vonalú zene mellett, az Apollo 440, kissé alternatív együttes egyik számát vágattam össze, kelléknek meg vastag hintaláncot ragadtam. Nesze neked lágy női vonal. Az se vallott túl nőies megnyilvánulásnak, amikor a diéta vége felé közeledve egy heves vita során elvesztettem a türelmemet. Gondolkodás nélkül kiszálltam az autóból, amiben épp ültem. Pillanatok alatt durrant el az agyam (hiába, az alacsony szénhidrát okoz meglepő fordulatot), nem volt már idő szólni a sofőrnek, hogy álljon meg. Így 60-nál kiszálltam.

Az adrenalin mindent tompított, és 5 percig lila köd volt az agyamba tőle, mert még mindig fel voltam bőszülve. Azt se nagyon érzékeltem, mi történt az ajtó kinyitása után velem. Az rémlik, hogy a talaj erősen mozgott, és elsodort a beton. Amikor lecsillapodtam, akkor döbbentem rá, mekkora butaságot csináltam, és akkor kezdtem leltározni, minden rendbe van-e velem. Csodák csodájával a cselekedetemhez képest nem volt nagy zűr. A gerincemen csak pár horzsolás, egy körmöm letört (nem saját, 1000 Ft a pótlása), viszont mindkét térdemen hatalmas seb tátongott, látni engedve a térdkalács belsejét. Nem szép! A kocsit vezető ismerősöm (nem ő volt a gikszer okozója, azóta se ültem a kocsijában) mindenáron dokihoz akart vinni, de érdekes módon tudtam mozogni. Nem dagadt fel a térdem, nem lilult-kékült, alapvetően nem is fájt, de az egész térdet beborító nyílt seb nem mutatott jól, akkor se, amikor pár nap múlva gennyezni kezdett. Akkor kellett rádöbbennem, ami addig fel sem tűnt: a gyakimban 10 mp-ként térdelek le-föl, és állandóan hajlítgatnom kell a lábamat. Hát ez nem esett jól. De megtaláltam a megoldást: a fájdalom elviselhető, amúgy se mosolygós a zene, és érezhettem valamit előre, mert egy álarc is készült a fellépő ruhához, és egy térdvédő is. Mintha tudtam volna előre. Pár nap elteltével a jobb térdem egész tűrhetően javult, de a bal nem. Orvoshoz nem mentem, mert előre tudtam a javaslatot: pihenés, kímélő üzemmód.

Na azt már nem! Rió nem maradhat ki! Fenistil, Phenylbutazon lett a megoldás. Alaposan be kellett kennem naponta többször, jó alaposan bekötni, hogy ne vérezzen össze semmit, és megakadályozni, hogy a varasodás elkezdődjön. Ugyanis nincs annál fájdalmasabb, amikor a nagy felületű heg bereped. Ezzel szépen elhúztam a Magyar Bajnokságig, ahol semmit nem vettek észre belőle. Nem esett jól a sebnek a barnító, de alig látszódott a baleset nyoma. Sikerrel vettem a magyar versenyt, utazhattam Rióba. A több órás repülőúttól mindenki tartott, de érdekes mód volt aki bevizesedett (aki kevésbé volt lepucolva), és volt aki szárazabban szállt le a több órás ücsörgés után, mint ahogy felszállt. Én s közéjük tartoztam, így nyugodt szívvel álltam a színpadra. Élveztem a versenyt, elégedett voltam a teljesítményemmel, az V. helyen végeztem.

Grátiszként kint maradtunk még pár napot, élveztük a Copacabana-i tengerpartot. Fürdeni sajna nem tudtunk, még ahhoz hűvös volt a tenger, de itthon tombolt a novemberi ősz, öröm volt egy pólóban, sortban lófrálni. Hét közepéig maradtunk, akkor Belgiumba röppentünk egy bemutató erejéig. Két színpadi fellépés, verseny és bemutató, két földrész, két éghajlat, vittük az egész ruhatárunkat. Sajnos versenyképekkel nem rendelkezem, nem is tudom, fotózott-e valaki, pedig egész nagy csapattal utaztunk ki. De a brazil tengerparton készült pár fotó Messe Zsuzsival.

A brazil VB-n MB 2001

2002 - A legkeményebb év


 

A brazil felkészülést követően edzőváltáson mentem át, az akrobatika edzőm Koós Kata lett, aki azóta se vesztette el ezt a státuszát. A 2002-es évben az EB-t nálunk rendezték meg, így a hazai pálya előnyét lehetet t élvezni. Bár már említettem, hogy én külföldön mindig jobban teljesítettem. Régi vágyam volt, hogy egy Red Sonja stílusú gyakit csináljak, de eddig nem találtam hozzá illő zenét. 2002-ben rátaláltam, a klasszikus zenét játszó, mégis populáris hangzású Bond vonós lánycsapatra, így új edzővel, régi álom megvalósításával láttam neki a felkészülésnek. Ráadásul utazgatni se kell az EB-re, ha az a cél. Remek! Mint eddig minden felkészülésnél, itt is nehézségi tényezők tarkították mindennapjaimat. A VB után pár héttel gerincproblémák kezdődtek el nálam, erős sérv tünetet produkáltam. Röntgen, gyógyszeres próbálkozások a Sportkórházban, MR, minden játszott.

Nem találták a fájdalom forrását. Sport-szakorvosok lévén a lehető legjobb tanácsot adták nekem: mi a fenének ugrálok még 33 évesen? Hagyjam abba a versenyzést, a sportot, mindent, üljek hintaszékbe, kötögessek sálat, meséljek a régmúlt fiatalságomról az unokáimnak. Nem rémlik, hogy akár egyetlen másodpercig is fontolgattam volna a tanácsukat. Elkezdtem a felkészülést, közben alternatív gyógymódokat próbálgattam, eredménytelenül, Viszont a fájdalomcsillapítók általában hatottak, ha meg nem, akkor meg úgy se tudtam edzeni. A diéta sem kedvezett annyira az erős fájdalomcsillapítók mellékhatásának, de nem foglalkoztam vele. Nagyobb kihívás volt előttem.

Új edzőm elhatározta, hogy kiűzi belőlem a szaltó gonoszát. Nekiláttunk az űzésnek, nem a nulláról, hanem mínuszból indulva. Lassan haladtunk, miközben a súlyzós edzések, a diéta is ment. Hogy végképp ne tudjak lazítani, még előző évben jelentkeztem a TF felsőfokú szakedzői szakára, így a versenyidőszak pont a vizsgaidőszakkal esett egybe. Látva addigi versenyteljesítményemet, pár lány edzőjeként is munkálkodtam, így a Magyar Bajnokságra 10 lányt készítettem fel, miközben én is indultam. Nem volt gond a szabadidőm eltöltésével, mert nem volt. Mint ahogy kocsim se, így még mindig tekerhettem a bringapedált. De a TF-nek köszönhetően bővült az útvonal, és a napi megtett kilométerek száma is. Nincs annál jobb ébresztő, mint a reggel 7 órai tumultusban a Kerepesi út-Rákóczi útvonalon betekerni az Örs Vezér terétől a budai TF-re. Látványelemként egy több mint egy méteres kardot készítettem a „barbáros” gyakihoz egy színházi kellékessel. Nagyon jó lett, többen megnézték, pláne amikor a bicikli oldalához rögzítve szállítottam városszerte.

A verseny –a magyar, és az EB is- szinte családi hangulatba zajlott, a Kongresszusi Központot már jól ismerem, így nem volt semmi váratlan fordulat. Csak a szaltóval, a karddal, meg a fényjátékos-paravános gyakival kellett törődjek.  Akadtak kisebb hibák, a gyakimmal nem voltam elégedett, ráadásul addigra már a médiát is érdekelte ez a szövetség is, így a magyar bajnokság előtt, és az EB közötti egy hétben több tévészereplés, fotózás, újságnyilatkozat számára kellett időt szakítani. Munka, edzés, diéta, iskola mellett, kocsi nélkül ez annyira nem volt egyszerű. Ehhez még hozzájárult az is, hogy a „benneleszek a tévében” örömérzés sose volt a személyiségem része, sportolónak tartom magam, nem vágyom médiaismeretségre. Szájat húzva mentem némely szereplésre, arra gondolva, hogy aludhatnék, vagy edzhetnék is éppen, sokkal többet jelentene nekem. Az EB-n második helyen végeztem, az első olyan verseny, ahol utólag visszanézve azt mondom, nyernem kellett volna. Az elégedetlenségem mégse emiatt volt, hanem mert a gyaki nem lett 100%-os, tudtam volna jobbat is csinálni. De meg volt a mumusűzés, megcsináltam a hátraszaltót, már a magyar bajnokságon is. Igaz, utána 5 percet bőgtem a színpad mögött, akkora stressz volt bennem.  De sikerült!

IFBB Fitness EB 2002.1 IFBB Fitness EB 2002.3 IFBB Fitness EB 2002.4 IFBB Fitness EB 2002.5 IFBB Fitness EB 2002.10 IFBB Fitness MB 2002.1 IFBB Fitness MB 2002.2 IFBB Fitness MB 2002.7

2002 - Világbajnoki arany, és a vele járó élmények


 

A tavaszi EB után úgy döntöttem, hogy hagyom az IFBB-s vonalat, kipróbálok más szövetségek versenyeit is. Így esett a választás a WABBA VB-re, ami Németországban került megrendezésre, 2002 decemberében.  Erre kezdtem meg a felkészülést, továbbra is a gerincsérvvel karöltve. A gyaki maradt, a fazont továbbcsiszoltam, amennyire tudtam.

Szép kis magyar csapatot hoztunk össze, hisz rengeteg kategóriában indulhatnak a versenyzők, így több autóval mentünk ki.  A karaván terv már a kezdeteknél kudarcba fulladt. Az egyik autóval pár órával később indultak, nekik még azon is izgulni kellett, hogy egy kis kitérőt tettek menet közben az egyik német városba, valami banki ügyintézés folytán. A másik autót pár nappal azelőtt hozták ki a szalonból, zsír újonnan, talán 100 km lehetett benne. Szép nyári gumival is ellátták, ez a havas, jeges német autósztrádán úgy funkcionált, mint a Mikulás szánkója. A mi autónk (valami kisbusz féle) szerencsére már használt állapotban volt, sőt, kissé túlhasználtban! Az istennek se akart 120-nál többel suhanni.

Szép kilátások! De a szánkós autóval együtt akartunk haladni, hisz így pont szinkronba volt a sebesség. Pontos térkép, leírás, kinyomtatva Hegyeshalomtól az útvonal, mindenre felkészültünk. Kicsit előbb rajtoltak, mint mi. Telefonon kommunikálva próbáltuk meg beérni egymást. Sehogy nem sikerült. Nehéz is lett volna, mert kis autókázás után a Kápolnásnyék feliratú táblát pillantottuk meg! Király, az M7-en vagyunk! Hát igen, azt nem nyomtattuk ki a sofőr számára, hogy az országból hogy kell kijutni! Nem gond, a másik autóval mégis szinte egyszerre értünk ki, mivel ők az egyik német benzinkútnál sikeresen otthagyták a pisilőben az egyik versenyző teljes kézitáskáját, útlevéllel, pénzzel, mindennel! Majd 100 km után tűnt fe, így visszakanyarodva próbálták megtalálni AZT a benzinkutat, és a táskát! Hihetetlen, de elsőre meglett a kút, és a táska is, érintetlenül! Ilyen, és ehhez hasonló történetekkel gazdagabba,  ezerakárhány km autókázás után este estünk be a regisztrációra. Másnap reggel már kezdődött is a verseny, így sokat nem pihenhettünk. Szerintem ettől lettünk fittek!

10 órakor már a színpadon kellett lenni, ahol elbírálták, hogy megfelelő kategóriába neveztünk-e. Utána volt egy kis időnk… Meghökkenve láttuk, hogy a Művház olyan volt, mint télen a Blaha Lujza téri aluljáró. A versenyzők hálózsákkal, ételes dobozokkal, motyókkal próbálták meg lakályossá tenni a hideg padló kövét. Furcsán néztünk rájuk, és csak a kalapot hiányoltuk, amibe pénzt lehet dobálni. Később rájöttek, hogy a sajnálkozásra NEKIK lett volna okuk, hogy milyen felkészületlenül mentünk ki a versenyre. Erről majd kicsit később. Szóval rengeteg kategória, ezernyi induló, izmosak, kevésbé izmosak, férfiak, nők, tumultus a javából. A színpadon, a back stage-ben, öltözőkben, folyosón, mindenhol! Folyamatosan nyomták a versenyszámokat, nem is volt fennakadás.

Ezen a versenyen volt életemben olyan felemelő érzésem, ami még addig, és azóta se! Az egyik testépítő kategória a mozgássérült férfiaknak adott lehetőséget a versenyzésre. Kb 4-5 versenyző indult, javarészt az érettebb korosztályból. Először döbbenten néztük, ahogy begurultak a színpadra. Aztán folytattuk a döbbenetet, mert a lehetőségekhez képest hihetetlen izomtömeggel, és szálkássággal rendelkeztek, mutatták be a kötelező pózokat! Arány, méret, harmónia… minden ott volt! …és a kisugárzás! Én még ilyen boldog, önfeledt embereket nem láttam pózolni a színpadon!

A fiatal titánok nyögve, izzadva, küszködve feszengenek, ezek az emberek pedig lazán, könnyedén, mosollyal az arcukon! Óriási ováció kísérte minden megmozdulásukat! Természetesen a testi adottságaikhoz alakítva mutatták be a pózokat, a has-láb póz nem szerepelt benn. Volt olyan sportoló közöttük, aki beszíjazva ült a székében, gondolom a kiesés elleni óvintézkedés. Ma sem értem, miként lehet az edzéseket ilyen szintre emelni azokkal a lehetőségekkel! A mentális részéről nem is beszélve! Aztán jött a szabadon választott gyakijuk! Döbbenet! Azt az elegánsságot, könnyedséget, ahogy szinte táncoltak a székkel a színpadon sose felejtem el! …és az arcukról sugárzó örömöt se! Ezek után elszégyelltem magam, hogy még én érzem magam tehetetlennek, amikor a gerincem rakoncátlankodik!

Ezek után boldogan mentem a színpadra, hogy egy ilyen rendezvényen vehetek részt! Jól sikerült minden, elégedett is lehettem volna, ha a mezőnyöm népesebb ellenfelekkel bír. Nem voltunk túl sokan. Aztán ment tovább a verseny, mindig volt kiért izgulni. A nap vége felé már kezdtünk fáradni, és még messze volt a vége. Most kezdtük megérteni a hálózsákok jelenlétét, és döbbentünk rá, hogy bizony nem voltunk előrelátóak. A pihenést a kemény padlón, két asztal között lebegve próbáltuk megoldani. Egész jól aludtam lebarnítózva, full sminkben, ordító zene mellett. Szerencsére az én kategóriám eredményhirdetésére viszonylag hamar sor került, irigykedtek is ám a többiek! Volt mire!

Már hajnali fél három magasságában kihirdették, hogy megnyertem a világbajnokságot! A többiek csak eztán következtek! Mire végeztünk, köszönthettük a felkelő napot is! Hurrá, mehetünk a szálláshelyre, fürdeni, pihenni pár órácskát, és készülődni a hazaútra, hogy még vasárnap éjjel hazaérjünk. Szegény sofőrjeink nehezen bírták az utat, hisz ők még szundítani se tudtak vezetés közben. Mi se nagyon mertünk, figyeltük a vezetőt, nehogy elaludjon! Próbáltuk ébren tartani, majd a gyönyörűen szakadó hóesés borzolta tovább idegeinket! De hazaértünk, épségben, tanulságot levonva.

Ekkor már nem is annyira az eredmény, hanem az utazás, versenyzés emlékei ragadtak meg bennünk!

WFF VB 2002.2 WFF VB 2002.3 WFF VB 2002.6 WFF VB 2002.9

2003 – 2004 A bemutatók évei


 

A következő két év főképpen a munkával, és tanulással telt, hisz a TF mellett nem volt időm még a versenyfelkészülést is beiktatni a napjaimba. Elég tanulságos volt az előző két év, és a gerincem se javult. Így az egyéni versenyzést szögre akasztottam Persze hiányzott a felkészülés, de a vele járó anyagi kiadások, illetve a diéta küzdelmei nem annyira, és a VB arany után nem is tudtam, hogy merre induljak, illetve induljak-e egyáltalán.

Viszont 2003-2004-ben több csapatbemutatót is készítettünk, ezen kívül már 2001 óta rendszeresen jártunk ki ősszel Belgiumba, egy sportágszerető, régen testépítő versenyző belga teremtulajdonoshoz. Ő minden évben megrendezte a nevével fémjelzett „Gilbert-Show”-t, ami ugyanúgy került lebonyolításra, mint egy verseny, csak helyezés nem volt. Viszont anyagi juttatás igen. Nem nagy összeg, de egy hétvégére egész jó, és a hangulat, a fogadtatás remek. Ezekre ugyanúgy készültem, mint egy versenyre, csak kicsit enyhített formában. Így némileg kárpótoltam magam, téthelyzet nélkül. Hiába no, 30 felett már megfontoltabb az ember! …és a belga Gilbert Show, ahol csapatgyakival is megleptük a meghívónkat. Itt ráadásképp megkaptam a legjobb gyaki különdíját is! Ez csak azért ért meglepetésként, mert nálam erősebb gyakik is voltak, tornászoké. Talán annak köszönhető, hogy a csapatunk tagjaként kirángattuk az akrobatika edzőmet is, Koós Katát, és nem volt mese, meg kellett csinálnom a gyakit rendesen!

2004

Ebben az évben is volt bemutatónk, itthon volt a Body EB, erre csináltunk egy több részből álló bemutatót, 15 perceset, kicsikkel, nagyokkal. Sajna fotó nincs, csak video anyag… Ősszel megint Belgiumra készültem, egyénivel, szólógyakival, középlájt fazonnal. Újra jó buli volt…

Belgium2001.03 Belgium2001.04 Belgium2003.5 Belgium2006.3 Belgium2006.05 Belgium-Gilbert 2004.23 Miss Bikini03 Szeged 01

2005 – Az utolsó visszatérés


 

2005 tavaszán az államvizsga került a fő helyre, ez mindent a háttérbe szorított. Nem bántam, jelesre diplomáztam, hivatalosan is felsőfokú testépítő-fitness szakedző lettem.

A nyár folyamán az első fitness edzőtáborban is részt vettem, a Johnny Fitness versenyzőivel. Már 3 éve a nem tudom hanyadik otthonommá váltak.

Úgy terveztem, hogy egy utolsó versenyt még megpróbálok, Amerikában még nem álltam színpadon, így ez még erősen vonzott. A  Muscle Mania világversenyét vettem célba, ahol 35 év feletti kategóriát is indítottak, legalábbis a kiírásban. Amikor utána jártam, akkor kiderült, nincs élő ember, aki ennyi idősen színpadra állna fitness kategóriában. Ez kicsit kedvemet szegte, nem óhajtottam a huszonévesekkel a színpadra menni. Amire ez kiderült, addigra már majdnem versenykész fazonban voltam, így sürgősen keresnem kellett egy másik versenyt, miközben ment a felkészülés ezerrel. Találtam is, azt hiszem a NABBA VB-t, ami a Kanári szigeteken zajlott. Volna, ha nem lett volna valami időjárási katasztrófa. De addigra már kiderült, hogy nem is tudok kiutazni, nincs közvetlen járat, és horribilisösszegbe kerül a repülő, több átszállással.

Na ezt egyedül, lediétázva, szűkös anyagi keretekkel nem kívántam magamnak. Felkészülés, fazontartás folytatódik, újabb versenykeresés. Kb augusztus elejére értem versenykész fazonba (a Muscle Mania szeptemberben lett volna) , mire megtaláltam az olasz Trofeo due Torri világversenyt, ősz vége lett, december eleje. Aki diétázott már, tudja, mennyire megviseli az embert, na ez a több hónapos tortúra eléggé lelakta az idegrendszeremet. Többször volt, hogy feladom, 1-2 nap félre is dobtam, de aztán mégis folytattam. A feladás oka nem az volt, hogy nem bírom a felkészülést, hanem amikor kiderült, hogy a kiszemelt verseny nem jön össze.

De végül eljutottam a versenyig. Berkes Lacival ketten mentünk ki, intéztük magunknak a kiutazást, a szállást, a versenyre való eljutást (nem ám IFBB, hogy szervezetten szállítják a versenyzőket, vagy a szállás a verseny helyszínén van! Az első nap azt se tudták a szállóban, hol lesz a verseny, aztán meg kiderült, hogy több kilométeres kocsikázás – ja, de mi repülővel mentünk ki!).

A verseny hatalmas, kiemelkedően színvonalas, azóta már több alkalommal jártak kint a magyarok, és több kategóriában taroltak is. De mi voltunk az első fecskék, nulla sportdiplomáciával, senkit nem ismertünk. Neveztünk – azt se tudva, milyen a színvonal, a mezőny, kimentünk, lebarnítóztuk magunkat, és színpadra álltunk. A kategóriámban már nem tudom hány lány volt, de első nap több mint húszan voltunk. A második napi döntőre 15-en maradtunk, én voltam a legelső, és az egyetlen külföldi. Tettem a dolgomat. Igen hamar meg kellett tanulnom a színpadon a pózok olasz nevét! Nem tudom mennyi ideig voltunk a színpadon, de talán az életem első EB-jén dolgoztattak meg ennyire az alak fordulóban.

Fél órát biztos pózolgattunk. Aztán irány a gyaki, ami azért volt kissé vicces, mert első voltam a sorban, ahogy lejöttünk a bikinis fordulóból, szólítottak vissza. Igen ám, de nekem ruhát kellett cserélnem, rendesen bemelegítenem, és persze a drukk következtében a pisilés… Pisit, ruhacserét engedtek, melegítést nem. Ehhez képest mindent megcsináltam, hatalmas, jó minőségű színpad volt. A többi lány a gyakit a bikinis ruhában adta elő, max egy kendő, vagy szék volt a kellék,testépítő pózok, szexis vonaglás. Ehhez képest én ott izzadtam az oldalszaltóval, támlával, erőelemekkel, ugrásokkal, spárgával. Ráadásul utólag derült ki, hogy a gyaki az inkább csak a közönségnek szól, a testet pontozzák. Köszi!

Viszonylag hamar, déltájt volt az eredményhirdetésem, megdöbbenésemre sokáig nem is hallottam a nevemet. Nem tudtam hova tenni magamat a lányok sorában, hisz nem láttam kívülről a versenyt, és igazából a színpadon nem lehet a többieket felmérni reálisan. Nem mintha lenne rá ideje az embernek. Csak az olasz felvezető bíró mosolygott, és mondogatta, hogy jó a fazon. Hihetetlen, de legutoljára hangzott el a nevem, vagyis megvertem a mezőnyt! Ez többszörösen is érdekes volt, mert nyílt verseny lévén WABBA, NABBA meg mit tudom én milyen bajnokok voltak velem (állítólag, én senkit nem ismertem), akik már évek óta indulnak ezen a versenyen. Naná, hisz elég szép pénzdíjat szórnak ki a nyerteseknek, hazai viszonylathoz mérve meg főleg.

Amikor a színpadról lejöttem, elözönlöttek a fotósok (egyet se láttam viszont azokból a képekből!), tévések, és ráadásul nem lévő angoltudásommal készítettek interjút. Jó móka volt! Sajnos a fotók nem igazán sikerültek, Laci ugyan próbált a versenye közben a színpadhoz férkőzni, de nem ment, és az olasz honlapon se sok fénykép található… őszinte sajnálatomra!

Berkes Laci nem volt ilyen szerencsés, nem került döntőbe, így a közeli plázában vigasztalódtunk pizzával, meg amit találtunk. Másnap este indult a gépünk, hétfőn, így szerencsére egy kis pihenő után hétfő délben nyakunkba szedtük a várost, hogy a nyereményem csekkjét beváltsuk. Utolsó pillanatban estünk be egy bankba, és kézzel, lábbal magyaráztuk, hogy nem tudunk másnap visszajönni a pénzért, mert pár óra múlva megy a repülőnk. Persze a csekket csak Olaszországban lehetett beváltani. Kíváncsi lennék, hogy a hazai bankfiókok közül melyik az, aki két, full barna, beesett arcú, melegítős embernek a nyitva tartáson KÍVÜL percig még ügyintéz! Megtették! Örök hála érte! Aztán rohanás a repülőhöz, és irány Magyarország…

Trofeo Due Torri 2005.1 Trofeo Due Torri 2005.2 Trofeo Due Torri 2005.4

2006-tól napjainkig – Utolsó szóló színpadi szereplések és a nyugdíj évei


 

2006 tavaszán már gőzerővel folytak az építkezések a fitness teremben, így csak az ősz folyamán volt lehetőség egy színpadi fellépésre, hol másutt, mint Belgiumban. Erre a 2005-ös Thalia gyakimmal mentem, kicsit felfrissítve. A féléves kihagyás után jól esett a diéta, az épülő teremben jól ment az edzés, és végre olyan anyagi hátterem volt, ami lehetővé tette a táplálék-kiegészítők rendes használatát. Itt használtam először MCT olajat, és ahhoz képest, hogy nem volt verseny, elégedett voltam a fazonnal.  Az ezt követő évben Gróf Birigvel készültünk a versenyeire, így azért jelen voltam, csak már kizárólag edzői státuszban.

2008 tavaszán régi vágyam teljesült, fekete-fehér képeket készíttetem egy profi fotóssal, ehhez pedig egy jó kis diétát csaptam. Azt hiszem, életem egyik legjobb formáját tettem össze rá, nem kellett a gyakis edzésekkel szétgyilkolnom magam, viszont helyben volt a konditerem, még nem nyitottunk meg, kardió, súlyzó, szauna, infraszauna, és persze jó sok Peak – minden ideális volt … egyéni verseny nélkül. Persze azért a tavasz nem maradt színpad nélkül, pár bemutató, és csapatverseny (Fitness Dance kategória) tarkította. Ezekről se készült sajnos fotó. A következő év tavasza újra csapatversennyel volt fűszerezve, a  Nox egyik nótájára roptuk népi motívumos hip-hop műfajban. Vidéken, Pesten, versenyen, bemutatón egyaránt.

2009 nyarától már jó pár éve a nyugdíjas éveimet gyűröm. Megy a súlyzós edzés, a kardió, az akrobatika, amennyire a munka megengedi (közben megnyitott a Palatinus Fitness, így időnként nem jutok súlyzóhoz), diéta is van néha, de nem eszement módra, csak amennyire épp megkívánom. A kezdeti versenysúlyom 53-54 kg az utolsó szezonig nem változott, jelenleg 59 kg-t nyomok, akár állásban, térdelve, de fekve is.

Hogy mit hoz a holnap? Ki tudja?!?

Belgium2006.3 Belgium2006.4 Belgium2006.05 Belgium2006.30