Versenyző felkészítés – Palatinus Team

Csapatkép logoval

A Palatinus Team megalakulása

A versenyzői pályafutásomat a Pro Fitness Gymben kezdtem, így amikor pár év versenyzés után én is elkezdtem versenyzőkkel foglalkozni, egyértelmű volt, hogy ebből a klubból indulnak ők is. Az egyetem befejezése után, amikor tanítani kezdtem, úgy alakult, hogy a versenyzőfelkészítést átmenetileg nem tudtam megoldani, majd 2008-tól a Palatinus Fitness edzőterem, 2010-től pedig a Peak színeiben készítettem fel a versenyzőimet. 2013 végén döntöttem úgy, hogy a saját elképzeléseim alapján, a saját elvárásaimnak megfelelően alakítom a versenyzőfelkészítést is, így 2014. január 1-én megszületett a Palatinus Team, aminek irányítása már kizárólagos jogköröm lett. Még ugyanez év tavaszán megalakult a Palatinus Team férfi vonala, férjem, Pohiba Tibor irányításával, mert azt vallom, hogy az azonos neműek jobban szót értenek egymással.

Bemutatókat, fellépéseket szerveztünk a nyár folyamán, közös programokat, edzéseket, mert a cél nem csak az, hogy jó versenyformával álljunk a színpadra, hanem az is, hogy egy olyan csapat részesei legyünk, ahol megoszthatjuk az örömeinket, gondjainkat, ahol a csapat segítségére minden téren számíthatunk.

Ezt az elvet és szemléletmódot keményen tartom, így egyre összetartóbb a csapat, és jó látni, hogy a versenyfelkészüléskor nem egymás ellen készülnek, hanem támogatják egymást.

A jövőre nézve is sok ötletünk és tervünk van, nem csak színpadi szereplés ezekről folyamatosan foglak tájékoztatni Téged!

Tisztában vagy már a versenyfelkészülés alapjaival, de nem tudod, hogy az adottságaid megfelelőek-e a fitnesz modell versenyzéshez? Jelentkezz be egy fél órás személyes konzultációra, ahol kritikus szemmel megvizsgálom a versenyzési esélyeidet!

A felmérésre külön készülnöd nem kell, de magas sarkú cipőt és bikinit hozz magaddal!

A konzultáció INGYENES! MOBIL +36/20 275 9090